Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy csúf, háromfejű sárkány. Ez volt a sárkányok utolsó ivadéka. Nem láthatta senki, mert úgy elrejtőzött egy sziklabarlangban, mintha nem is lett volna. Apját, az egyfejűt, öregapját, a kétfejűt, s annak testvérbátyjait: a négyfejűt, a hétfejűt, a tizenkétfejűt meg a huszonnégyfejűt mind elpusztította már Sárkányölő Vitéz Győző. Győző sem sejtette, hogy életben maradt egy ellenfele.
Pedig a háromfejű élt, és mind azon mesterkedett, hogy eleméssze Győzőt meg a családját. Éjszakánként lecsörtetett a patakhoz, és hat orrlyukán át kénköves mérget eregetett a vízbe:
– Kutya igya vérit, én mondom a végit! Bakbűz, tyúkháj, ha kiszárad, nem fáj!
A víz tovacsorgott, s aki abból ivott, az napról-napra gyöngült és halványodott, míg csak olyan nem lett, mint az árnyék.
Sárkányölő Vitéz Győző, aki becsületes munkája szerint favágó volt, abban az erdőben élt az asszonyával, ahol a sárkány a patak vizét meggyalázta. Volt nekik egy kicsi leánykájuk, Annuska. A leányka nagyon szeretett az erdőben gombát gyűjtögetni, virágot szedni, lepkét kergetni. Ha megszomjazott, a patakból iszogatott.
Egy reggel azt mondja Sárkányölő Vitéz Győzőnek a felesége:
– Édes uram! Nézze, mint gyöngül, mint halványodik a leánykánk! Mintha nagybeteg volna.
Nézi Győző Annuskáját, s látja, hogy más, mint rendesen.
– Fáj–e valami?
– Nem fáj – így a leányka.
Nehezen ment a favágás aznap Győzőnek. Mind Annuskáján járt az esze.
Hazamegy este, s látja, hogy már csak olyan a leányka, mint az árnyék.
– Fáj–e valami?
– Nem fáj – így a leányka, oly gyöngén, hogy alig hallani.
Kiballag a házból Vitéz Győző, felnéz az égre, és sóhajt egy keserveset:
– Hej, uram-teremtőm, tudod, hogy megöltem már minden sárkányt. Mit tegyek, hogy meggyógyuljon a leánykám?
Hát, a Göncölszekér sarkánál hunyorogni kezd két csillag. Hunyorog, hunyorog, s akkor látja Győző, hogy nem csillag az, hanem az öreg bagoly két szeme.
– Nem pusztult el minden sárkány, Vitéz Győző! Él még egy utolsó, egy háromfejű! Ez a te patakodnak a vizét mérgezi! Öld meg a sárkányt, s meggyógyul a leánykád!
– Ördög vigye pokolra! – csapott a levegőbe Vitéz Győző. – Annuskámat mérgezi! Pusztulnia kell neki!
Térült–fordult Vitéz Győző, kapta a sárkányölő páncélját, s indult a sárkány ellen. Az asszonynak csak annyit mondott, hogy vigyázzon a házra meg Annuskára.
Ment, ment, Sárkányölő Vitéz Győző, ment, mindig csak a patak folyásával szemben. Egyszer csak megmozdult alatta a föld. Mozdult ám, mert a sárkány úgy horkolt álmában, hogy még a levelek is leperegtek a fákról.
Hallotta Győző, hogy a sziklabarlangból jön a horkolás. Megpödörte a bajszát, odaállt a barlang nyílásához, s így kiáltott:
– Gyere elő, te méregkeverő! Te leánykínzó, te apaszomorító! Gyere elő, mert számvetésem van veled!
Megszűnt a horkolás, ám a nyílásban nem bukkant fel senki.
– Gyere elő, hadd nézzek a szemedbe! – kiáltotta másodszorra Győző.
Valami halk mocorgást lehetett hallani.
– Gyere ki hozzám, vagy én megyek be hozzád! – kiáltotta harmadszorra Győző.
Megjelent erre a sárkány. Fújta a tüzet, kaparta a földet, rázta a pikkelyes testét:
– Kutya igya vérit, én mondom a végit! Bakbűz, tyúkháj, ha kiszárad, nem fáj!
– Ütött az utolsó órád! – kiáltotta Győző. – Elpusztulsz, te háromfejű!
– Pusztul ám a családod! Pusztul ám! Pusztul ám! – hahotázott a sárkány.
– Elég a beszédből! – toppantott Győző. – Most megküzdünk!
– Hogyan küzdjünk, derékból-e, vagy karddal?
– Derékból! – húzta ki magát Győző, azzal összeszedte minden erejét, és beleverte a földbe a sárkányt, egy láb mélyre.
A sárkány is megfeszítette az erejét, kiugrott a földből, felkapta Győzőt, és elhajította az erdőn túlra.
Lélegzetvételnyi idő múlva jött vissza Győző. Megpödörte a bajszát, kapta a sárkányt, megforgatta, és elhajította két erdőn túlra.
A sárkány toporzékolt dühében. Fújtatva, lihegve, csatakosan csörtetett vissza. Körmös lábával megragadta Győzőt, és beleverte a földbe, három láb mélyre.
– Hej, uram-teremtőm, most segíts! – fohászkodott Győző. Megfeszítette minden izmát, és kiugrott a földből:
– Nem fogod mérgezni Annuskámat! – kiáltotta. Szörnyű erővel kapta a sárkányt, és beleverte a földbe, hét láb mélyre. Akkor aztán egyet se várt, hanem utána ugrott a sárkánynak, s ott helyben levágta mind a három fejét.
– Ezzel meg is volnánk! – törölte meg a homlokát Győző, s leszúrta sárkányölő kardját a földbe. Hát, lássatok csudát, egy kristályvizű forrás tört fel a föld mélyéből. Mikor Annuska annak a forrásnak a vizéből ivott, szebb lett és virulóbb, mint annak előtte. Örvendett Győző meg a felesége, született is még hat gyerekük. Ha az erdejükben jártok, látogassátok meg őket!
Döbrentey Ildikó
