Hol volt, hol nem volt, élt a havas hegyoldalban egy öregecske legény, úgy hívták, hogy Krisztián. Volt neki egy piros keretes, kék üveges szemüvege, meg egy Spenót nevű spenótzöld kutyája.
Öregecske legény volt Krisztián, de azért mosolygott mindenre: mosolygott a szeme, mosolygott a szája, mosolygott a kopott bakancsa, a foszlott bekecse, a feslett kucsmája, mosolygott a rozzant piros-kék szemüvege, és mosolygott a fakó spenótzöld kutyája. Mosolygott Krisztián, mert éjjel-nappal csudás meséket látott.
Vannak emberek, rövidlátók, vannak, akik távollátók, és vannak, akik meselátók. Krisztián meselátó volt. Sarkantyús csizmának látta a bakancsot, hermelinpalástnak a bekecset, aranykoronának a kucsmát. De ez még semmi, mert tündérrózsának látta a bogáncsot, csodalámpának a rozsdás elemlámpát, palotának az emeletes házat, griffmadárnak a verebet, táltos paripának Spenót kutyát.
- Meseszép a világ, Spenót kutyám, meseszép! – sóhajtotta esténként meselátó Krisztián, és úgy aludt minden éjszaka, mint a tej.
Egy nap friss hó esett, és a hegyoldal megtelt cifra ruhás, hangos kirándulókkal. Idegenvezető vezényelte őket:
- Jobbra: havas hegyoldal! – rikoltotta, és síbotjával a hegyoldalra mutatott.
- Ó! Milyen fehér! – ámultak kórusban a kirándulók.
- Balra: tiszta égbolt! – bökött botjával a rájuk terülő égboltra az idegenvezető.
- Ó! Milyen kék! – válaszolták kórusban a kirándulók.
- Jobbra: hegycsúcs! – kurjantotta az idegenvezető.
- Ó! Milyen hatalmas! – zengték a kirándulók.
- Balra: hegyilakó! – mutatott váratlanul meselátó Krisztiánra az idegenvezető.
- Ó! Milyen!... – hökkentek meg a kirándulók. – Milyen hahaha! Milyen kopott! Milyen foszlott! Milyen feslett! Milyen hehehe! Milyen rozzant! Milyen fakó! Milyen höhöhö! Milyen a bakancsa! Milyen a bekecse! Milyen a kucsmája! Milyen hihihi! Milyen a szemüvege! Milyen huhuhu! Milyen nevetséges, divatjamúlt a szemüvege! Milyen hühühü!
- Divatjamúlt lenne a szemüvegem? – forgolódott még álmában is meselátó Krisztián. – Divatjamúlt? – és a hajnali homályban úgy látta, hogy Spenót kutya bólintott erre. – Hát, ha divatjamúlt, akkor hozz másikat! – azzal fogta, és elhajíotta a piros-kék okulárét.
- Lódulj, Spenót kutyám, és hozz egy másikat. Újat, jobbat, szépet!
Nekilódult Spenót kutya. Szaladt, loholt, lihegett:
- Másat? Jobbat? Szépet? Nem pirosat-kéket?... Újat! Szebbet! Másat! Megszagolok százat! … Minden illat idegen, üdvözölnek hidegen… Újat! Szebbet! Másat! Megszagolok százat!
- Ez jó lesz? – állt végül a gazdája elé.
Felpróbálta meselátó Krisztián a szemüveget. Szétnézett, és csalódottan mondta:
- De hiszen ebben bakancsnak látom a bakancsot! Ráadásul nyomja az orromat, mint egy mázsás kő! Kié ez a szemüveg?
- Egy kirándulóé!... Volt.
- Hozz egy másat!
Szaladt újra Spenót kutya. Szaladt, loholt, lihegett:
- Másat! Jobbat! Szépet! Nem pirosat-kéket!... Újat! Szebbet! Másat! Megszagolok százat! … Minden illat idegen, üdvözölnek hidegen… Újat! Szebbet! Másat! Megszagolok százat!
Felillesztette az újabb szemüveget Krisztián, de csak biggyesztett arra is:
- Bekecsnek látom a bekecset! Kucsmának a kucsmát! Ráadásul töri a fülemet! Kié ez a szemüveg?
- Egy kirándulóé!... Volt.
- Nem kell! Hozz másat!
- Másat! Jobbat! Szépet! Újat! Szebbet! Másat! Másat! Jobbat! Szépet! Újat! Szebbet! Másat! Megszagolok százat!
- Ez jó lesz?
- Nem, nem! Hiszen bogáncsnak látom a bogáncsot! Rozsdás elemlámpának a rozsdás elemlámpát! Spenót kutyának Spenót kutyát! És vágja az arcomat! Kié ez a szemüveg?
- Egy kirándulóé!... Volt.
- Nem jó semmire! Hozz másat!
- Másat! Újat! Százat! Százat! Újat! Hidegen! Másat! Jobbat! Újat! Szépet! Kéket …Ez az! Ezt próbáld meg gazdám!
- Ezt?! … Ez az!! Ez az! Sarkantyúscsizmának látom a bakancsot! Aranykoronának a kucsmát! Griffmadárnak a verebet! Palotának az emeletes házat!
- Nem nyomja az orrod, mint a mázsás kő?
- Ez? Könnyű, mint a pihe!
- Nem töri a füled?
- Ez? Puha, mint a bársony!
- Nem vágja az arcod?
- Dehogy! Inkább simogatja! Kié ez a szemüveg?
- A tiéd, gazdám.
- Az enyém?!
A tiéd. Ez a saját szemüveged.
Attól kezdve nem hallgatott meselátó Krisztián senki kiránduló csúfolódására, hanem örült a tündérrózsájának, a csodalámpájának meg a táltos paripájának, és becsülte a meselátó szemüvegét. Mikor lefeküdt, párnára fektette, még be is takarta. Aki nem hiszi, kérdezze meg Spenót kutyát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése